Üzenet az IPF vezérigazgatójától

A mai üzleti környezetben döntő fontosságú, hogy a társadalmi felelősségvállalást az általános üzleti stratégia részévé tegyük. A vállalati felelősségvállalás szervesen illeszkedik az International Personal Finance üzleti tevékenységébe. Támogatja jövőképünket és üzleti alapelveinket, értékeket teremt a társadalmi felelősségvállalás program keretében, a pénzügyi kultúra fejlesztésével segít a felelős hitelfelvevői oldal megerősítésében, valamint a felelős vállalati vezetésben.

Vállalatunk dinamikusan fejlődik, és mivel további új országok felé szeretnénk nyitni, keményen dolgozunk azért, hogy kollégáink bárhol a világban elsajátítsák a lehető legmagasabb szintű vállalati felelősségvállalási követelményeket.

Jelentős eredményeket értünk el a stratégiai partnerkapcsolatok kiépítése, a környezetvédelmi program továbbfejlesztése, és egy társadalmi felelősségvállalási keretrendszer kialakítása terén.

2006-ban valamennyi piacunkon támogattuk a közösségi programokat. Ambiciózus környezetvédelmi programunk is nagy léptekkel haladt előre - a 2006-ra tervezett 83 célszám közül 5-öt túlteljesítettünk, 44-et teljesítettünk, 20-at pedig részben elértünk. Környezetvédelmi irányítási rendszerünk az ISO 14001 szabvány követelményeire épül. Belső auditjaink megállapítása szerint két tagországunk, Szlovákia és Magyarország elvben már megfelelne az ISO14001-es szabványnak, a többiek pedig szintén jó úton haladtak efelé. A munkahelyi egészségvédelem, a személyi biztonság és a belső alkalmazotti fórumok terén szintén jelentős eredményeket értünk el.

Vállalati felelősségvállalás programunk fejlett, de tudatában vagyunk annak, hogy még ennél is többet tehetünk. Belső kutatásaink és az auditok segítenek bennünket a jövő kihívásainak azonosításában, valamint abban, hogy a programot üzleti tevékenységünk bővülésének és változásainak megfelelően irányítsuk.

A jövő kihívásai

Újonnan létrejött, önálló vállalatként azzal a világos felismeréssel tekintjük át tevékenységünket, hogy rugalmasan kell alkalmazkodnunk a helyi kulturális környezethez, a prioritásokhoz és szükségletekhez, ugyanakkor következetesen magas normákat kell követnünk mindenhol.

Az előretekintés jegyében prioritásaink a következők: a vállalati felelősségvállalás beágyazása a vállalat valamennyi releváns tevékenységébe, irányítási struktúránk hatékonyságának biztosítása, és nem utolsósorban a megfelelő eljárás kialakítása következetes elvek, programok és folyamatok fejlesztése révén.

A folyamat első lépéseként külön menedzsert neveztünk ki, aki a vállalati felelősségvállalás ügyeivel foglalkozik. Az ő feladata, hogy lendületet adjon a folyamatoknak, egyeztessen a döntéshozókkal, és az új kezdeményezések bevezetése során koordinálja a globális CSR csapatot.

Azon dolgozunk, hogy jövőbemutató elképzeléseinket, alapértékeinket és üzleti elveinket érvényesítsük, és ezek sarokköve legyen a vállalati felelősségvállalási tevékenységünk. Célunk, hogy olyan kezdeményezésekkel erősítsük a programot, amelyek lehetőséget adnak a munkatársak személyes részvételére, erősítik a beszállítói láncra kifejtett közvetett hatásunkat, a felelős hitelezés munkacsoport közreműködésével pedig elősegítik az ügyfelek magas üzleti és etikai normák szerinti kiszolgálását. Közösségi befektetési stratégiánkat is tovább formáljuk annak érdekében, hogy egyensúlyba kerüljenek a vállalatcsoport stratégiai céljai és a helyi tagvállalatok egyedi követelményei.

John Harnett
Az International Personal Finance vezérigazgatója